Ugrás a fő tartalomra

Böjti első hét terve

Holnap már el is kezdjük! Tudatosan építettem fel a böjtömet. Igyekszem a szerveimet is méregteleníteni, e mellett a bőrömet és a lelkemet.
Holnap reggelt egy mérlegeléssel kezdem. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi méreganyagtól szabadulok meg a 40 nap alatt! :-)

Az első héten méregtelenítem a vastagbelet, érrendszert, bőrt.

Ez azért szükséges, hogy a máj majd könnyebben tudjon méregteleníteni és a salakanyagok is jobban örüljenek ki a szervezetből.

Azt már írtam, hogy már egy ideje iszom a búzafűlevet. Most az első héten ezt kiváltom almaecetes kúrával.
Minden étkezés előtt 15-20 perccel 2 dl vízben rakok 2 evőkanál almaecetet. Ez méregteleníti a vastagbelet és az ereket is.

Ereknek
Minden nap elkortyolgatok 4 dl csipkebogyó teát (blogom olvasható eljárás szerint)
E mellett esténként saját készítésű vadgesztenye testápolóval kenem be a lábamat.

Méregtelenítés segítése
Reggelente a nyelvemet megszabadítom a méreganyagoktól (ez már elve végzem)- lekapargatom kanál segítségével.
 Kétnaponta orrzuhanyt is alkalmazok, hogy jobb legyen az oxigén felvételem. (DM-ben lehet kapni orrzuhanyhoz eszközt)

Ételek, Italok
A reggelim kásák és pástétomok lesznek (köles, zabpehely, árpa+őrölt lenmag=bélmozgást segíti elő). A zöldségpástétomok változatosak lesznek (receptek később). Tehát reggel eszem gabonát!
Délelőtt préselt gyümölcs levek (főleg alma).
Ebéd egy fajta étel. Tehát nem lesz leves és második csak egy adag étel.
Délután préselt zöldség levek.
Este már nem eszek semmit.
Édességet pedig nyers édességekkel pótolom (receptek később), de maximum kétszer a héten!
Kávét csak délután iszom. Reggel gabona kávét.
Naponta legalább 2,5 liter tisztított, feltöltött (megfogom a két kezembe a pohár vizet és arra koncentrálok, hogy ez abban segít, hogy megszabaduljak minden fajta méreganyagtól)  vizet iszom.

Étel adagok:
Reggel jól lakok, délben már kevesebbet eszem és este nem eszem!

Mozgás:
A már leírt 5 tibeti gyakorlat minden reggel éhgyomorra+a jóga órák (4 alkalom)+séta.

Bőr méregtelenítése:
Reggel hideg vízben mosom meg az arcom. Ezután készítek egy természetes bőrradírt (zabpehely, barna cukor, teafa olaj, olíva olaj). Majd a saját készítésű hidratáló krémemet masszírozom be. Majd végzek egy kis arcjógát is.
Este megismétlem az arc radírozását, krémezését, jógáztatását.
Este zuhanyzáskor váltott vizes fürdőt veszek és kefével átdörzsölöm a testem. Saját készítésű szappannal fürdök meg utána.
Ezek mellett igyekszem hetente legalább egy alkalommal szaunát is beépíteni.

Tüdő szellőztetése:
Napközben jóga légzést alkalmazok többször is!

Egyéb módszerek:
- Hasmasszázs minden nap és kétnaponta testgyertyázás
- borostyán nyaklánc+karkötő használata (erősíti a napfonat csakrát)
- vidám színek hordása (idáig is megvolt :-))
- talpmasszázs
- moxálás gyomor 36 pont - étvágycsökkentést segíti (kérd természetgyógyász segítségét)

Mentális méregtelenítés:
Minden másnap beiktatok a saját meditációmat, amely abban segít, hogy elengedjem a lelkem méreganyagait, terheit.

Ez soknak tűnik egyszerre, de ez nem így van. Úgy állítottam össze, hogy korán reggeltől késő estig dolgozom a gyerek mellett! Ezeknek a nagy részét már eleve a minden napjaim részei, csak még tudatosabb leszek.



Hamarosan jelentkezem!

Jó Böjtölést!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kovász készítése házilag

Most megosztok egy nagy titkot, amit már én is jó ideje kerestem. Egy alkalommal - sajnos nem tudom, hogy hol-, rátaláltam a házi kovász készítésének a receptjére. Mivel igyekszem minél természetes alapanyagokkal dolgozni- főzni -sütni a konyhában. Így évek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy hogyan készítjük és tartjuk életben a házi kovászt. Hiszen régen ezzel sütöttek és esküvőkor a menyasszony az édesanyjától kapott egy adag kovászt. Tehát akár több nemzedékes is lehetett az eredeti kovász. Akkoriban nem volt hűtő, így szárítva tárolták. Ma viszont van, így ezt kihasználva készül el a saját kovászom. És miért jobb, mint az élesztő? Jó kérdés! Főleg azok számára lényeges, akik mindentől fel puffadnak, ég a gyomruk kelt tésztafélék fogyasztása után, akiknek epe problémájuk van, akik cukorbetegek, akik rákosak, akik vastagbél gyulladásban szenvednek, akik fontos a jó emésztés! Hiszen a kovász természetes erjedési folyamatokat indít be a tésztában, ami a testben gyorsabban emésztőd

Zabos bögrés süti- vegán

Gyors, egyszerű, egészséges és finom! Ennyi a jellemzője, ebben minden benne van! :-) Nálunk gyorsan elfogyott! :-) Az eredeti recept a Napfényes Élet Alapítvány: Sütemények könyvéből származik! Érdemes megvásárolni! Hozzávalók: - 1 bögre tönköly teljes kiőrlésű liszt - 1 bögre apró szemű zabpehely - fél bögre nyírfa cukor - 1 teáskanál fahéj - 1 db narancs leve - 1 db bio citrom héja - 1 marék dió apróra darabolva - én előtte meg is pirítottam - fél bögre hidegen sajtolt napraforgó olaj - 2 bögre tisztított víz - 1 teáskanál bio szódabikarbóna Elkészítése: - a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet - állni hagyjuk kb. 15-20 percig, ha kell, akkor adunk hozzá még vizet - tepsi öntjük és 150 fokon készre sütjük Jó Étvágyat!

Házi növényi tejföl!

Alapjában lehet kapni a boltokban növényi tejfölt, és otthon is számos módja van, hogy helyettesítsük. Viszont a tapasztalatom az, hogy nem minden ételben finom a rizsliszt+citromlé kombináció. Ezért kifejlesztettem a házi növényi tejfölt. Aminek nagyon hasonló a tejfölhöz az íze, de természetesen érződik rajta, hogy nem eredeti! 1. Először készítettem egy rizs+kesudió tejet (sűrű tej) 2. Hagytam langyos hűlni, amikor belekevertem 1 teáskanál nádcukrot és 2 kapszula növényi probiotikumot (DM), 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olaj 3. Beletettem a joghurt készítőbe 12 órára 4. Amikor elkészült, akkor tettem még bele kevés citrom levét 5. Hűtőbe tettem és még 1 hét múlva is használható volt! Jó Egészséget!