Ugrás a fő tartalomra

Hol/hová tartok?

a kép forrása: http://www.thesecret.hu
Nem szoktam magamról bejegyzéseket írni. Most is csak azért teszem, hogy bárki, aki erre a blogra téved, tisztán lásson.

Kezdem, hogy honnan indultam:
Gyerekként a szalonnát, húst ismertem. Semmi zöldség, gyümölcs, kevés kenyér. A szüleim ezt adták, ennek köszönhetően nem sokat ettem, mert folyamatosan epét hánytam, valamint mindig azt mondták, hogy kövér vagyok, s ne egyek. Változás akkor jött, amikor középiskolás lettem, s menzai ételek is fogyasztottam. E mellett sokat futottam.
Aztán jött a betegséges időszak: diabétesz, hormon zavar, PCOS-szindróma, majdnem vakulás, egy vese leállás stb.
Ekkor jött a nagy változás, tudatosan elkezdtem figyelni arra, hogy mit eszem. Még mindig aktív húsevő, mert az nem hizlal...kicsit jobban lettem, de nem voltam megelégedve az egészségemmel.
Tanultam a természetgyógyászatot, anatómiát, szervezet működését, s összefüggésekre jöttem rá. Ennek köszönhetően kigyógyultam a betegségekből! Húst csak heti 1 alkalommal ettem a B12 vitamin miatt. Viszont még kacsazsírral főztem, vajjal sütöttem.
Újabb fordulópont idén következett be, amikor már januárban a pörköltet nem tudtam megenni, valami fura ízt éreztem, amit előtte nem! Azóta nem eszem húst, kókuszzsírral főzök, és a vajat is kihagytam az életemből. Jelenleg néha eszem tejterméket: tejfölt (főzelékbe), ritkán sajtot. De ezek is kezdenek egyre kevesebbet szerepelni a tányéromon. Nem erőltetek semmit, egyszerűen ezt érzem, így cselekszem. Ettől érezem jól magam!
Sokat olvasok a helyes táplálkozásról. Minden véleményt meghallgatok, nem zárkózom el, viszont most már tudom, hogy hogyan működik a szervezet, így sokkal kritikusabb is vagyok egyes tézisekkel.
Próbáltam az étkezésemben helyes ételtársítást, ami jó is, viszont még nem vagyok azon a szinten, hogy ez a mindennapjaim részévé váljon. Sajnos szeretem a főzeléket liszttel, és hozzá a zabfasírtot...stb.
Hová tartok? Talán egy napon teljesen vegán leszek :-)
Van egy mondás: " A cél, maga az Út!"
Szeretek fejlődni, így a célom is ez. :-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kovász készítése házilag

Most megosztok egy nagy titkot, amit már én is jó ideje kerestem. Egy alkalommal - sajnos nem tudom, hogy hol-, rátaláltam a házi kovász készítésének a receptjére. Mivel igyekszem minél természetes alapanyagokkal dolgozni- főzni -sütni a konyhában. Így évek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy hogyan készítjük és tartjuk életben a házi kovászt. Hiszen régen ezzel sütöttek és esküvőkor a menyasszony az édesanyjától kapott egy adag kovászt. Tehát akár több nemzedékes is lehetett az eredeti kovász. Akkoriban nem volt hűtő, így szárítva tárolták. Ma viszont van, így ezt kihasználva készül el a saját kovászom. És miért jobb, mint az élesztő? Jó kérdés! Főleg azok számára lényeges, akik mindentől fel puffadnak, ég a gyomruk kelt tésztafélék fogyasztása után, akiknek epe problémájuk van, akik cukorbetegek, akik rákosak, akik vastagbél gyulladásban szenvednek, akik fontos a jó emésztés! Hiszen a kovász természetes erjedési folyamatokat indít be a tésztában, ami a testben gyorsabban emésztőd

Házi növényi tejföl!

Alapjában lehet kapni a boltokban növényi tejfölt, és otthon is számos módja van, hogy helyettesítsük. Viszont a tapasztalatom az, hogy nem minden ételben finom a rizsliszt+citromlé kombináció. Ezért kifejlesztettem a házi növényi tejfölt. Aminek nagyon hasonló a tejfölhöz az íze, de természetesen érződik rajta, hogy nem eredeti! 1. Először készítettem egy rizs+kesudió tejet (sűrű tej) 2. Hagytam langyos hűlni, amikor belekevertem 1 teáskanál nádcukrot és 2 kapszula növényi probiotikumot (DM), 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olaj 3. Beletettem a joghurt készítőbe 12 órára 4. Amikor elkészült, akkor tettem még bele kevés citrom levét 5. Hűtőbe tettem és még 1 hét múlva is használható volt! Jó Egészséget!

Zabos bögrés süti- vegán

Gyors, egyszerű, egészséges és finom! Ennyi a jellemzője, ebben minden benne van! :-) Nálunk gyorsan elfogyott! :-) Az eredeti recept a Napfényes Élet Alapítvány: Sütemények könyvéből származik! Érdemes megvásárolni! Hozzávalók: - 1 bögre tönköly teljes kiőrlésű liszt - 1 bögre apró szemű zabpehely - fél bögre nyírfa cukor - 1 teáskanál fahéj - 1 db narancs leve - 1 db bio citrom héja - 1 marék dió apróra darabolva - én előtte meg is pirítottam - fél bögre hidegen sajtolt napraforgó olaj - 2 bögre tisztított víz - 1 teáskanál bio szódabikarbóna Elkészítése: - a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet - állni hagyjuk kb. 15-20 percig, ha kell, akkor adunk hozzá még vizet - tepsi öntjük és 150 fokon készre sütjük Jó Étvágyat!